Onnan indultunk, hogy van egy ötletünk, azonban még nincs pénzünk, amiből vállalkozzunk. Vannak kísérleteink és lépéseink a megvalósítás útján, de ezek nem jelentenek nagy előnyt, sem sikeres indulást.

Kockázati tőke bevonása avagy a teljes “nem tudás” homálya

Jelentkeztem egy kockázati tőkealap projektjei közé. A teljes vállalkozási folyamatomban nem ez az első teljesen ismeretlen terület, azonban ez az első, ahol sem a tudásom, sem pedig a felkészültségem nem felel meg a kihívásnak. Pusztán a koncepció és az elkötelezettségem van a kezemben, amellyel csatát szeretnék nyerni.

Elegendő ez?

Mint azt a tapasztalatunk igazolja, igen. Ehhez szükséges még egy nagyon fontos tulajdonság, az, hogy akarjunk tanulni a folyamat közben is.

50. évemben vagyok és soha nem sikerült semmilyen maradandót alkotnom. Most az ötlet és a cél együtt lehetőséget ad arra, hogy ezen változtassak, azonban a folyamaton végig kell lépegetnem. Első lépés, hogy csapatot építsek, hiszen ez hiányzott a befektetés első lépéséhez.

A koncepciómról folyamatosan beszéltem az ismerőseimnek, sőt már korábban is a kudarcok alkalmával igyekeztem begyűjteni a környezetemben lévők véleményét. Így jött az ötlet, hogy két, a számomra hiányos területre keressek társakat.

Megítélésem szerint a vezetői oldalam hiányos és az informatikai ismereteim. Így az ismerőseim közül választottam és lettek társaim ketten a befektetőkereséshez és a vállalkozásunk sikerességéhez.

Tehát már társakkal, de ugyanolyan ismeretlen terepen kezdtük meg a befektetőkkel a tárgyalásunkat. Eljött az első feladat a folyamatban. Ez pedig egy egyszerűnek tűnő lépés, mégpedig a pénzügyi terv elkészítése.

Kell e pénzügyi terv?

Ahogy korábban említettem, folyamatosan tanul az ember. A pénzügyi terv általában egy táblázat, amely csomó könyveléstechnikai dolgot tartalmaz. Tehát eljött az idő, hogy tanuljunk és itt leginkább magamat értem ez alatt. Meg kellett tanulnom az alapvető pénzügyi kifejezéseket és érteni a táblázatot ahhoz, hogy ki tudjam tölteni a megfelelő számokkal.

Bár startup-ról beszélünk és valójában minden egyes beírt szám feltételezésre épül, azonban mégis szükséges ahhoz, hogy átértékeljük a működőképességre vonatkozó elképzelésünket. Ha megvan a piackutatásunk, amelyet akár csak egy kis füzettel végeztünk el, akkor sokkal hatékonyabban és nagyobb meglepetések nélkül vagyunk képesek kitölteni a táblázat celláit.

A pénzügyi terv abban is hihetetlen segítséget ad, hogy azokat a “hiúsági” beruházásokat kiszűrjük a vállalkozásból, amelyeket teljesen szükségtelen megtennünk, mert semmilyen szinten sem viszi előre a megvalósításunkat.

Ez a lépés, amely szembe megy azokkal a marketingesekkel és megvalósítási “szakértőkkel”, akik vallják, hogy “csak csináld”. A pénzügyi terv volt az, amely számos buktatót kiszűrt a koncepciónkból. Hálás vagyok ezért a kockázati tőkebefektetőknek, hiszen ezen az ismeretlen terepen a legfontosabb lépést tanították meg, azzal, hogy többször ellenőrizve, de sokszor visszakérdezve értették meg velünk a sikeresség alapját.

A már jó pénzügyi terv után…

Az egész folyamatban a második lépés egy úgynevezett “pitch” elkészítése volt. Amely igazán próbára tett engem. 10 perc, amelyben megérteted másokkal, hogy valójában mire is kérsz pénzt.

Azt gondolja az ember, hogy ha már az ismerőseinek és egy-két ügyféljelöltnek elő tudja adni az elképzelését, akkor már nagyon nem érheti meglepetés. Pedig, de.

Egy kockázati tőkebefektetőnek teljesen más az elképzelése a vállalkozásomról. Őt nagyjából hidegen hagyja, hogy hogyan akarom felkelteni az érdeklődését külső embereknek. Őt az érdekli, hogy van e esélye annak, hogy a vállalkozásból “nagy durranás” legyen. Nem egyszerűen szép szavakkal, hanem van e valós munka a koncepciónk mögött.

Bár azt mondják, hogy őket a csapat, az ötlet és a megvalósítás lépéseinek konkrétumai érdeklik a legjobban, a véleményem szerint ez mind kevés ahhoz, hogy meggyőzhessük őket.

A 10 perc szoros határ. Ez alatt kell elmondani a problémát, a megoldást, a kidolgozott terveinket, a csapatunkat bemutatni és a jövőre vonatkozó előre jelzésünket. Ha nincs egy megelőző munka, amely segítségünkre van a koncepciónk összeállításához, akkor a befektetőknek sem fog kelleni az ötletünk.

A 10 perces pitch megvalósítása, nagyjából 19 próba után került a befektetők elé élesben. Így is mindösszesen 2 hét alatt dolgoztuk ki a részleteket.

Mi lett az eredmény?

A pénzügyi terv és a pitch összeállítása nagyjából 1,5 hónap alatt zajlott le. 2021 április 4-én délután eljött a megmérettetés ideje. Sokat segített, hogy már előzetesen is azt éreztem a befektetők részéről, hogy támogatnak és igyekeznek minden segítséget megadni ahhoz, hogy sikeres legyen ez a mindent eldöntő 10 perc. Ráadásul online, mégcsak nem is szemtől-szemben.

Amint befejeztem, jöttek a kérdések, amelyek szerencsémre sokat nem különböztek a korábban már általam véghez vitt “piackutatás” során, az ügyfelek részéről felmerült kérdésektől. Igazából sokkal jobb volt, hogy azt a sok munkát megelőzően beletettük.

A felmérések során előzetesen begyűjtöttem szándéknyilatkozatokat is, amelyek megerősíthették a befektetőket. Bár ez akkor nem volt tudatos, de szerintem sokat nyomott a pozitív döntés meghozatalakor.

Pozitív döntés

A kérdések és a pitch összesen 20 percet vett igénybe és egy egyszerű köszönömmel búcsúztunk. Ami bennünk, bennem igazából egy bizonytalanságot váltott ki. Persze, előre tudtuk a folyamatot és nem is volt tervben több, de mégis talán a mi, jobban mondva az én lelkesedésemmel arra számítottam, hogy hangos örömkiáltások közepette felkiáltanak: Ez az az ötlet, amire vártunk!

Összecsomagoltam a laptopot és egymást nézve nem hittük el, hogy ez a pár perc bármire is elég lehet.

Nagyjából 15 perc elteltével hívtak vissza minket. A kapcsolattartónk, immár lelkesen közölte: Befektetünk hozzátok! Velem fogtok együtt dolgozni!

Persze öröm és siker élmény koronázta ezt a percet, azzal együtt, hogy tudtuk a megvalósítás még csak most fog elkezdődni!

Tanulságaim:

  1. Ha az ötleted visszaigazolásához elvégzed a piackutatást, sokkal reálisabb képet kapsz. Nem is beszélve arról, hogy egy befektetői megmérettetésnél rutinosabban tudsz választ adni a felmerülő kérdésekre.
  2. A befektetők, ha látnak lehetőséget az ötletedben, akkor már az elején támogatni fognak abban, hogy sikeresen vedd az akadályokat.
  3. Amikor első alkalommal beszélsz a befektetőkkel, nem érdemes tiltakozással reagálnod vagy éppen személyes támadásnak minősítened az esetlegesen veled nem egyetértésben elhangzó bírálatokat. Sokkal jobb, ha építő jellegű kritikának minősíted és átgondolod a koncepciódat.
  4. Egy csomó ismeretlen dolgot és feladatot teljesítesz ilyenkor, egészen a döntésig. Tanulj belőle! Hidd el, egyszerűen csak a hozzáállásodon múlik minden.
  5. Ha nem jön be? Nem vesztettél semmit. Kutakodj tovább, keres meg másokat. Keress további lehetőségeket vagy építkezz máshogyan.